Weöres Sándor írt egy verset az Örök pillanatokról, amikor megérzed önnönmagadban Istent, s az öröklétet ízleled már innen a halálon. - Én írhatnék valami olyat, ami írról szól, hogy milyenek is azok a profán pillanatok, amikor megérzed magadban a hülyegyereket. Már ha költő lennék, és nem…

Aki kíváncsi, hamar megöregszik. (Én már csak tudom, mert kibaszott hamar öregedtem.) - Aki minden ajtón beles, minden titkot meg akar tudni és mindig csak „jelentést kutat jelenségben”, az előbb-utóbb szembesülni fog olyan dolgokkal is, amelyekre már nem tud reflektálni. (Még ha olyan…

Mind közül a legkegyetlenebb pedig ez. - Az ember mellérendeltségre teremtetett. A genetikája, a személyisége legmélyébe oltották, kódolták, vésték, billogozták, faragták, nyesték, hogy csak így bír létezni. (Ez az, amit a hazug és ostoba kispolgár csak úgy képes megragadni, hogy: „hát igen, az…

Színház az egész világ. És színész benne minden férfi is nő. - Hát hogyne… Olyan szépnek tetszik mindez így leírva. De Shakespeare nem tette hozzá, hogy a drámák szövegét bizony nem ő írja, hanem dilettánsok. És nem írta oda, hogy az előre megírt szerepek egy törpe és háttérbe szorított kisebbség…

Rájöttem, mit keresnek. Istent. Ő kell nekik. És még csak nem is az újszövetségi Krisztus. Bár Krisztus kéne nekik! Krisztusban jó vagyok. Viseltem én már töviskoronát úgy, mint Weöres Sándor,. Hogy „kínom olyan kerek égi tiszta”, mert „nem véges kín, mint vágott libáé, / határtalan, mint a termő…

Talán azért nem találok senkit, aki el bírna viselni, mert tényleg a halállal vagyok eljegyezve. Sokszor volt ilyen érzésem. S létezésemet annyira abszurdnak éreztem közben, hogy szavakat sem találtam rá. De ha valóban így van, miért vannak mégis, akik az életet látják bennem? Miért látnak mégis…