Rájöttem, mit keresnek. Istent. Ő kell nekik. És még csak nem is az újszövetségi Krisztus. Bár Krisztus kéne nekik! Krisztusban jó vagyok. Viseltem én már töviskoronát úgy, mint Weöres Sándor,. Hogy „kínom olyan kerek égi tiszta”, mert „nem véges kín, mint vágott libáé, / határtalan, mint a termő tájé.” - Nem találkoztam még olyan keresztény puncival, sem a Pázmányos díszpicsák (oh, atyám), sem a bozótos apácák, sem a szektás fogtündérek között, aki megértette volna, mit is jelent ez. A vicces az, a keresztény nőkkel kapcsolatban, manapság, hogy fogékonyabbak a fosra, a sztárhírekre meg a pletyire, mint a társadalom bármelyik jól körülhatárolható csoportja. Hol van már az a méltóságteljes, áhítatos tekintet, amely ott ragyog a gótika Máriáin, Szent Cecilliáin vagy magyarországi Szent Erzsébetein? Nemcsak arcukon, egész lényükön, örök bizonyságként, elmondhatatlan értékű lelki-szellemi elhivatottságként. - Nem! A puncik az Ószövetség istenét keresik. Azt a faszt, aki gondol egyet, és elpusztít egy várost, csak azért, mert ott túl sok a buzulás, meg az anális szex. Aki a „Bibliát is jobban tudja”, meg „a nőkkel is jobban durva”. Azt a douchebag-et, aki álmait „egy pipettából /” szemére „ejti / minő mámor / s míg” játszadozik „a kilinccsel / az ajtón túlról hív, csilingel...” - egy mitológiába ágyazza mindnyájunk, minden férfi mohó pinafüggőségét, ami rugalmasságról, stabil anyagi körülményekről és arról szól, hogy, bár most még szar, de ha meghozzuk a kellő áldozatokat, a következő év már a nemzeti együttműködés sikeréve lehet… - Ha meggondolom, ez nem is az ószövetségi istenre emlékeztet, akiben mégiscsak van egy gyerekes szeszélyesség – sokkal inkább a találékony pszichopatára, akit Mephistonak hívnak. Vagy Lázár Jánosnak. Tök mindegy. Akinek nincsenek érzései, ezért aztán úgy játszik másokéival, ahogyan akar. Tudja, mikor van itt az ideje a lesújtásnak, és mikor a felemelésnek. Mikor a vetésnek, és mikor az aratásnak. Vagyis, hogy konkrétak legyünk: hogy mikor melyik szöveget kell bedobni. Melyiket a randi kezdetén, melyiket második alkalommal, és melyiket akkor, mikor már nem lehet tovább várni. - Az Isten nevű szadista pszichopata pöcs valami ugyanilyet művel velünk. Folyton belengeti azt a kurva mézesmadzagot, aztán a végén mégiscsak megszívjuk, mint a Mézga család... - Most sírjam el megint, ezeregyedszerre is, hogy „bukj föl az árból hirtelen / ne rántson el a semmi sodra...”? - Vagy, hogy: „megcsaltak, nem szerettek, / csaltál, s így nem szerethetsz”? - Nem. Mert „A bűntelenség vétek / hisz hogy ily ártatlan legyek / az a pokolnál jobban éget...”

Hát akkor viszont „Segíts rajtam uram, / Megpihenni, megpihenni / Segíts rajtam uram / Időben gonosznak lenni...”