Most, hogy már több, mint egy hónapja írom az Ötletjegyzéket, kijelenthetem, hogy pontosan tudom: stílusban, színvonalban, karakterben erősen különböző írások halmazáról beszélünk. Ám mindjárt azt is hozzá kell tennem: leszarom. Magasról… - Nem akarom ugyanis szerkeszteni ezt a szöveget – nem akarom megszűrni, újra és újra finomítani vagy utólag beleírni, változtatni rajta. - Ember vagyok: bizonytalan hitem az Istennek sejtett, mindent magába foglaló entitás létezésében csak úgy sajátom, mint kétségbevonhatatlan imádatom a női vádlik nyalogatása iránt. S egyiket sem érzem inkább szentnek vagy profánnak. Épp ezért pedig egyikről sem gondolom, hogy jobb pillanataimnak volna letéteményese, mint a másik. - A legtöbb emberrel ellentétben én balfaszságaimat és gyerekesen dilettáns töketlenségeimet csakúgy magaménak vallom, mint nagy elemzői bravúrjaimat. (Tárgyilagosságom révén pontosan leszűrhetem és minden kétséget kizáróan megállapíthatom, hogy vannak ilyenjeim.) - Épp ezért az Ötletjegyzék, ha nem is a Szabad-ötletek jegyzéke, mindenesetre nem egy túlságosan sokat szerkesztett-gondozott-csócsált-csűrt és csavart valami. Egyszerűen csak van – egy önálló organizmus. Kicsit sárga, kicsit savanyú – de az enyém. Szerelemgyerek. Önkifejezésem, tehát létezésem maximuma. Alighanem főművem lesz, mert foglalata mindannak, amit átéltem és amit még át fogok, egészen addig, míg képtelenné válok az írásra és/vagy a gondolkodásra. Vagyis remélhetőleg az agyhalálig, amikor már úgyis minden mindegy lesz, mert szart sem fogok tudni többé felfogni az életből és a fallosz állandóan követelőző hangja is elnémul majd az elmémben…