Goethe és Puskin érzelmessége. - Goethe-től a Werther nekem túl sok, túl dagályos, túl passzív-agresszív volt. De a Vonzások és választások mindig is lenyűgözött, pedig a nagy része aljas, ájtatoskodóan felvilágosultkodó képmutatás (ezért nem állhatom például Rousseau-t sem, az "ész századának" egy nagy csokor gondolkodójával egyetemben). Csupa pozitivizmus, csupa utilitarizmus – csupa hazugság. De a neveléssel kapcsolatban levont következtetései briliánsak és különösen Ottillia alakja mélyen megkapó, lélektanilag rendkívül kiegyensúlyozott... - Egyébként Goethe tényleg vérlázítóan nagy képmutató, de ez kell is ahhoz, hogy olyan legyen, amilyennek a nagy Zweig megírta: az életművész, aki az egész életét egyetlen műalkotássá akarja formálni. Hogy ez mennyire sikerült neki, azt majd egyszer megmondom. Talán ha ismét sok időm lesz céltalanul olvasni, pótlom a Wilhelm Meister tanulóéveit, meg a Színtant is... - Addig marad Puskin. A képmutatást abszolút nélkülöző író, aki úgy éli az életet és olyannak demonstrálja, amilyen. A legjobb példa erre a titkos naplója, amely még néhány évtizeddel ezelőtti napvilágra kerülése után is legalább akkora botrány volt hazájában, mint Johanna nőpápának lenni a 9. században. Pedig csak egy óda a pinához – de micsoda óda… - Puskin esetében nem mellesleg megvalósul az a ritkaság, ami a kötelezvény-orientált kortárs magyar oktatást a legkevésbé sem jellemzi: a nagy szerzőtől a felnövekvő ifjúság számára ajánlott olvasmány egyben a legjobb könyve is. Az Anyegin zseniális. - Miközben Goethe próbálta volna meg a Vonzások és választásokban a kapcsolatok működését prezentálni egy egész regényt szánva ennek a furcsa, féltudományos-félirodalmi elemzésnek, aközben Puskinnak mindenfajta aufklärista okoskodás nélkül sikerült ezt véghezvinnie… - Hiszen érzelmekről igazán csak érzelmesen lehet vallani. De nem elcsöppentve a szája szélén legördülő garázda nyálcseppeket, mint a töketlen Werther – hanem tűzben forgácsolódva és formálódva, lénye legbelsőbb magját mégis jéghidegnek megőrizve, mint az anyegini szellem. S tegyük hozzá: valahol ezt demonstrálja a levélregény e forradalmi férfilélekrajz kohójában született műfaja is, amely, bármennyi lírát is olvasszon magába, voltaképpen mégiscsak szenvtelen elbeszélés marad.