Megint reggel és futás. A Genesis ma egyszerűen elviselhetetlen. Tele van energiával, de tömény fájdalom tavasszal ennyire kiéhezett zenét hallgatni. Ha én is Phil Collins lennék, persze már most, hétkor befaltam volna vagy harminc puncit reggelire. Így könnyű megírni egy Mamát. De kibaszott veszélyes ilyen zenét hallgatni, mikor a Gellért-hegyen rávetnéd magad az első kiscsajra, aki szembe fut veled. (És ezt ők egyébként pontosan látják a szemedben.) - Úgyhogy inkább Audiomachine. Ez való a futáshoz. A királyi utak zenéje. Az arany ösvények zenéje. Az epic műfaj egyik csúcsa. - Azt hiszem tegnap este jött ki az új Trónok harca. Cefetül sok dolgom lenne, de erre a zenére istentelenül rímelne. Ezt az érzést szeretem, ilyenkor érzem magam mobsternek, férfinek, harcosnak... Királynak... – a Genesis a legfájdalmasabb és legéhesebb oldalamat szaggatja most fel.