Isapostolos. - A népnemzeti elmebaj rendszerváltás utáni túláradása idején, Arvisurán innen, de már Badiny-Jós "Jézus pártus herceg"-elméletén túl, a magyar dilettantizmus felkent főpapjai arra verték büszkén a mellüket (s talán nemcsak azt), hogy Szent István és utódai apostoli uralkodók voltak, és, hogy ez micsoda kivételesen nagy dolog... - Pedig ha ezek az illetékesek kicsit elmélyedtek volna a téma szakirodalmában pontosan tudnák, hogy Szent István úgy került ebbe az egyébként nem nyugati-keresztény, hanem ortodox kontextusba, mint Pilátus a krédóba. - Mert bármennyire is nagy volt a mi Stephanus rexünk, s akármilyen áhítattal is nevezték kortársai "a legkeresztényibb uralkodónak", az isapostolos címét például a szerbiai Szent Száva is viselte (a magyar nacionalizmus ezt a békát nem biztos, hogy lenyelné). Vagy japán ortodox püspöke a 19. század végén, aki egyébként Miklós névre hallgatott... - Bár tény, Mária Magdaléna is. És Szent Patrik is. És Ciril, illetve Metód is. - Szóval István összességében egy meglehetősen sokszínű közösségbe került be, amely 2000 év mintegy 20 személyiségét foglalta magába. De épp e klub tagfelvételének rapszodikus kritériumai mutatják igazán, hogy ez nem valódi érdemei elismeréséről szólt, hanem tisztán politikai-ideológiai megfontolásokat tükrözött. Bizáncnak nagy szorultságában szüksége volt ránk a bolgárok leveréséhez, és ennek egyik jelképes jutalmát képezte az említett cím... - Valahogy úgy őrizgetjük mi az effajta felemás értékű elismeréseket, mint a hadirokkantak az első világháborús kitüntetéseiket. Pedig nem érnek azok többet egy koronánál. És pont ez az: hogy nem a "Szent"-nél, hanem az emlegetett világégés után inflációba taszított hazai váltópénz kiscímletű érméjénél. Jó volna nem összekeverni a kettőt…