Talán azért sem érezhetjük át igazán a régebbi korok levegőtisztaságát (s éppúgy szennyes kipárolgásainak bűzölgését), mert rituális tárgyaikról már lekopott a színezék. Ahogy az ókor és a középkor szobrairól, az azték főváros piramisairól és Benin kisplasztikáiról. Proust szerint az illat és a hangulat mindent túlél - de valójában csak akkor, ha akad egy Proust, aki megírja. Ha nem jelentkezik senki, aki az ízt és a zamatot megérzékítse, befogadhatóvá tegye - az íz és a zamat elillan, s ha a későbbi korok ízzel és zamattal akarják megtölteni a daliás idők képzelt színeit, az már csak zengő érc lesz és pengő cimbalom. De nem a rég hatóerejüket vesztett, szűkebb és tágabb piackörzetüktől egyaránt megfosztott eszmék vértől duzzadó és lüktető valósága...