Scharle Antal és a harmincmilliós Magyarhon. A részleteket még nem tudom, mert a szappanopera további edpizódjai nagy valószínűség szerint a zsámbéki lélekösszeírások 1842-őt meglőző vagy követő köteteiből hámozhatók ki – amelyekkel még nem volt dolgom. Ami biztos: a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei falu 31 éves tisztes sváb polgára, Anton Scharle, akinek már volt egy 26 éves magyar felesége Jelli Rozália néven az 1830-as évek végén vagy az 1840-es évek elején nem átallott magának lopni egy másik nőt, mégpedig az egyik szomszédos háztartásból. Egy 53 éves, kétgyermekes özvegyet, akit Ersching Annának hívtak. Ha eszembe jut rég nem látott A. barátom véleménye, aki már húszas évei pelyhedzső hajnalán is magabiztosan nyilatkozta, hogy „a jó nő 40 felett kezdődik”, valahol mélyen meg tudom érteni, főleg így tavaszvirágzás idején és szintén a harmadik iksz környékén, hogy Scharle Antal colonus fejében (és minden bizonnyal nem csak ott) valami igencsak eldurrant Gábor Áron rézágyúi előtt egypár évvel. Nade, könyörgöm: mi lesz így a nemzetkarakterisztikával, éppen a nemzeteszme kiforrásának hajnalán, midőn Széchenyi és Kossuth a Kelet népe vitába vagynak beleragadva és csak két évet kell várni, hogy a magyar mindenestül államnyelv legyen a Kárpátok karéján belül (ami a szintén ébredező nemzetiségek látványos nemtetszésével találkozott)? – mondom, mi lesz így a nemzetkarakterisztikával, feleim, midőn egy preczíz, békés, szántóvető sváb ember asszonyt lop magának sztyeppei módra, miközben már van neki egy? - „Barbár táj barbár szóra kapatja a szám...” - panaszolja búsan Janus Pannonius a halovány holdfénynél a narni Galeottonak Itáliából hazatérve és mintegy négyszáz évvel előtt. - Az öntudatos sváb Antonius Scharle azonban nem sírdogált: asszimilálódott. Rákosi Jenő századfordulós vágyálma a harmincmilliós Magyar Birodalomról ismét felparázslott lelkem katlanában…