A barokk egyetlen monumentális zenemű.A barokk zeneművek egy jelentős részét mintha egyvalaki írta volna. Heinrich Ignaz Franz von Bibertől Giuseppe Tartiniig mintha mindenki egyetlen óriási, instrumentális és operabetétek váltakozásából összeálló zeneművön dolgozott volna csupán. egész életében. Ez a kantátákból, oratóriumokból, concerto grossokból összeálló szőttes tele van ugyanazokkal a témákkal és reprízekkel, variációkkal és variánsokkal (nem véletlen, hogy ez az az első olyan korszak, amikor a zenei közhelyek bejárták Európát), végtelenekkel és végesekkel, szakrális és élvhajhász, gyors és lassú motívumokkal. Páran emelkednek ki csak ebből az aranyfolyamból – a Corellik és a Bachok. Ők mások és más anyagból is gyúrták őket. Magasabbról és messzebre tekintenek, és mindenhonnan látszanak. - A többiek viszont mintha mind ugyanazt a szerelmet vallanák meg minduntalan, ugyanannak a melankolikus tekintetű, névtelen múzsának. Nem ismerem őt – de ha ismerném, egészen biztosan megnevezhetetlenül gyöngéd érzéseket táplálnék iránta. Az európai szellemnek ezt a tizenhetedik századi Serpentináját sem Vermeernél, sem Mányokinál nem lehet meglelni. De ott tekergőzik az Albinioni és Zelenka között kanyargó folyam mélyén, minduntalan és mindenütt, az összes visszatérő, saját farkába harapó szólamban. Mindig ugyanúgy elszalasztom, és mégis ugyanazzal a kedvvel eredek a nyomába.