Kimondottan-kimondatlanul is irritálónak tartom azt, ami ma „Kádár-korszak-diskurzus” címén folyik. Ja. Eléggé. – Mert mégis minek nevezzem azt, amikor ezek a takonypóc véleményvezérecskék akarják megmagyarázni, hogy az milyen egy sötét diktatúra volt és a komcsik milyen aljas elnyomásban tartották a népet. Soha életükben nem szembesültek olyan dilemmákkal, amilyenekkel a korszak emberei. Nekik nincsenek gátlásaik vagy erkölcsi fenntartásaik az aljassággal szemben – mint ahogy ama harminchárom esztendő még legaljább emberének is volt romlás-útja, tehát volt honnan lesüllyednie, vagyis a könnyebb nehézkedés felé elmozdulnia. Mert hisz: „Az elaljasodásnak minden kedvezett, és semmi egyéb nem volt, mint elaljasodás. Ha a forradalom győzött volna, akkor sem lett volna más, sőt. Akkor jöttek volna a magyarok.” - Hát jelentem Önnek, Hamvas Béla Úr, aki mindezt a hatvanas évek elején megírta: azóta győzött is a forradalom, meg jöttek is. Már a magyarok. Tudja Ön: akik olyan csupa nagybetűvel azok. Spirótól meg közben azt is megtanultuk, honnan... - S íme: most már megjöttek, mert kétségkívül itt vannak. És nem: nem azok a szerencsétlen skinhead-srácok, akiktől a valóságtól szánalmasan elszigetelődött „demokratikus ellenzék” olyannyira rettegve féltette a saját kis hatalomátmentését a rendszerváltás után, hogy nem átallott Göncz-beszéd alá közbekiabálásokat hamisítani. A nagy büdös francokat. - Ezek eminensek, és jól fésültek. A Közmédiába tódulnak, mint „a kívánalmak célszerű dalnokai, igény szerint”. És előadják, hogy az elaljasodottak nem magyarok, a nem-elaljasodottak pedig csak az igaz magyarok. Márpedig Hamvas már megírta ugyanott, hogy „nem lehet itt semmit a fehérekre, vagy a vörösökre hárítani.” De főleg nem azt, ahogy ezek a kis senkik apáik és nagyapáik harcát adják el. Vagy inkább az ő megalkuvásukat leplezik? Fene se tudja… - A cél így is, úgy is: egy. Jó belépő valamelyik államtitkárság, vagy minisztérium, vagy intézet zsíros-bársonyos állásához – pinához, pénzhez, prosperitáshoz. De ilyen áron ez már nem lealjasodás, hanem maga az aljasság. - A lealjasodásban mindig van valami tagadhatatlanul nemes vonás. Még a legotrombábban is. Igen: még a Kádár-korinak is megvolt a maga szexusa – l. Gazdag Gyula „Elveszett illúziók” című hiánypótló moziját. (Amely Spiró szövegkönyvéből készült… Hoppá!) - De ennél a fajta önmagáért való, minden nemeset eláruló aljasságnál semmi sem lehet fonnyadtabb és aszexuálisabb. - Fúj!